AVIS bérautó
Suzuki Licit
Kármester
Alto
Splash
SX4
Swift
SX4 Sedan
Grand Vitara
Suzuki Barta Cégcsoport ::
 

A Suzuki Barta Cégcsoport 1995 májusában nyitotta meg az első szalonját Fejér megyében,  Sárbogárdon. Első évben közel 180 db új gépkocsit sikerült értékesíteni, ami 2004-re elérte a közel 700-as darabszámot. Az új autó értékesítése mellett a használtautó értékesítés is körülbelül ugyanennyi mennyiséget képvisel. A használtautó értékesítés magában foglalja az új autóba beszámított gépjárművek értékesítését és a cégektől, illetve bankoktól vásároltakat is. Telephelyünkön bérautó ágazat is működik, ahol olyan nagy cégeket szolgálunk ki, mint Hertz, Avis, Europcar, National, Sixt, Budget stb. Ezzel a tevékenységgel sárbogárdi szalonon kívül még a paksi és székesfehérvári cégünk is foglalkozik.

A végzett munka, a megteremtett forintok következetes visszaforgatásával ma már a cégcsoport négy szalont működtet. Pakson 1996-ban, Szekszárdon 1998-ban nyitották meg kapuit a vásárlók előtt új márkakereskedéseink.

Magyarország ma egy Budapest központú ország, így rendkívül jelentős eredménynek tekinthető, hogy 1997-ben sikerült a Római parton megnyitnunk újabb szalonunkat. Sikeres hét év után a vezetőség úgy döntött, hogy budapesti szalonunkat 2004 februárjától bérbe adja. Jelenleg a szalon szomszédságában egy hitelügyintézéssel foglalkozó iroda működik, valamint banki visszavett gépjárművek tároló telephelyeként üzemel.

2003-ban a Suzuki Barta újabb márkakereskedői jogot kapott Székesfehérvárra a Magyar Suzuki Zrt.-től, amelynek köszönhetően 2004 októberében megnyitottuk legújabb, legnagyobb területtel és kiszolgáló-épülettel rendelkező szalonunkat. Ez a márkakereskedésünk elsősorban új Suzuki és használt gépkocsik értékesítésével foglakozik, azonban a terület ideális méretei és földrajzi adottságai miatt a banki visszavett gépjárművek egyik legfontosabb tároló telephelye.

Az autószalon és szerviz jellemzőit az abszolút ügyfél centrikus gondolkodás és kiszolgálás határozza meg. A magas színvonalú tárgyi feltételek mellett fiatal, dinamikus, ugyanakkor felkészült, több éves tapasztalattal bíró szakembergárda biztosítja ügyfeleink elképzeléseinek megvalósítását.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy éves szinten a Suzuki Barta Cégcsoport közel 4000 db gépjárművet értékesít.

Sokéves tapasztalattal a hátunk mögött, úgy döntöttünk, megpróbálunk segítséget nyújtani azoknak a régi ügyfeleinknek, akik valamilyen oknál fogva nem tudják tovább fizetni a havi törlesztő részletet. Számukra ajánljuk a www.autohiteldoktor.hu weboldalunkat.

Új honlapunkon www.suzukilicit.hu kereskedőknek lehet licitálni szakértő által véleményezett gépkocsikra.

További terveinket egyelőre titok övezi, azonban ahogyan az üzletpolitikánk is vallja: szerényen, vidéki szellemben próbáljuk meg kiszolgálni kedves ügyfeleinket!

 

Szolgáltatásaink körét folyamatosan bővítjük ügyfeleink igényeinek és elégedettségének megfelelően.

 

Keressen meg minket,
biztosan megegyezünk!

 

Suzuki Barta Cégcsoport