loading
Dr. Barta Anita tutójogász

Patthelyzetben az autós szektor

A bérautós ágazat óriási mélyrepülésbe kezdett, az autókereskedések fulladoznak, a szervizek akadozva üzemelnek, a hazai autógyártás leállt. Az elmúlt hetek jelentős történései végérvényesen rányomták a bélyegét az autós szektor jelenlegi helyzetére. A koronavírus okozta kihívások következtében a hazai autógyáraink egytől egyik bejelentették termelésük felfüggesztését. A győri Audi-gyár, az esztergomi Suzuki-gyár, a kecskeméti Mercedes- gyár és a szentgotthárdi Opel-gyár is leállította hazai termelését. Március 11-én a koronavírus okán veszélyhelyzet kihirdetésre került sor, ahol a kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be s korlátozásokat eszközölt a magánszemélyeknek és a gazdasági élet szereplőinek egyaránt. A “#maradjotthon” eszme széles körben támogatókra talált és futótűzként terjedt el hazánkban, ezzel is összefogásra sarkallva embertársainkat. A vírus és a magával teremtett helyzet következtében került kispadra a hazai autós szektor is. A kereskedések nyitva vannak, sőt a szervizek nyitvatartási ideje korlátozás alá sem került, hiszen sok esetben szükségszerű lehet egy-egy jármű javíttatása. De a kérdés az az, hogy el merünk menni szervizelni vagy autót vásárolni ebben az időszakban? A válaszok megosztóak, de a legtöbb esetben a válasz “nem”. Egyes vállalatok, mint a Suzuki Barta, igen szigorú higiéniai intézkedést hozott, az ügyfélkiszolgálás területén, aminek következtében egyáltalán nem, vagy csak minimálisan találkozik az ügyfél és a vállalat munkatársa. Pakson és Szekszárdon lehetőség van időpont foglalásra, előzetes online szerződés előkészítésre, amely biztosítja, hogy maga a személyes adásvétel gyorsan végbemenjen, és kellő távolságot tartva, maszk és kesztyű használatával együtt biztonságosan zajlódjon le az eladás és a szervizelés is. Senior kollégáikat pedig megkérték, hogy a következő időszakban jó egészségüket megőrizve tartózkodjanak otthon. Ezt az eladási formát a még készleten lévő autókra lehet megtenni, hiszen a gyártól további új autó kiszállítást a vállalatok már nem remélhetnek, ami aggasztó képet vetít a következő hónapokra. Ezzel egy időben a kisebb bérautós cégek állománya, de a nevesebb bérautós vállalatok több száz darabszámból álló autós flottája átlagban felére, illetve harmadára morzsolódott. Ezek a visszaesések igencsak fájdalmasan hatnak a bérautós ágazatban dolgozókra. Március 16-án éjféltől hazánkban minden határon, így a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren is életbe lépett a határzár, ami a repülőtér esetében annyit jelent, hogy egyedül a magyar állampolgárok léphetnek be országunkba, külföldi állampolgárok a korlátozás eredményeként nem. Ez az intézkedés a repülőtéren kiemelt hellyel bíró bérautós cégeknek nagy visszaesést jelentett. Mindamellett, hogy a turizmus az elmúlt hetekben szinte megszűnt létezni, a korlátozás következtében a repülőtéri autókiadások egyértelműen megálltak. De meddig kell kitartani az autós szektornak? A következő hónapokban biztosan, hiszen nem elég, hogy a rendkívüli világjárvány következtében jelentős gazdasági mélyrepülés történt, de a dolgozók és az ügyfelek egészségének a megőrzése még főbb célt képez, mint a jelenlegi gazdasági helyzet. Az AVIS Autókölcsönző vezetése sem kockáztat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a magas fokú higiéniai intézkedéseken túl a bérautók is makulátlanul fertőtlenítve álljanak készen az ügyfelek számára, ezzel is segítve vírus megfékezését. Összességében kijelenthetjük, hogy e nehéz helyzetben, most leginkább a várakozás és a költségcsökkentő intézkedések bevezetése jellemzi az autós szereplők piaci magatartását, mely határozatlan időre, mindennel együtt hónapokra is elnyúlhat. Pozitív piaci elemzők szerint a következő hetek és hónapok lesznek embert próbálóak, de valószínűsíthetően a kialakult kár és ezzel együtt a lábadozás időszaka az idei 2020-as évet teljes egészében át fogja ölelni. A piac újrafelosztása és zsugorodása egyértelműen várható a helyzet következtében, nem beszélve a jogi kérdésekről, mely rengeteg vis major helyzetet vet fel jelen pillanatban. Ezen jogi kérdések megítélése esetenként eltérő, de sok esetben tömegesen lehet szó szerződési kötelezettségek nem teljesítéséről. De mit is jelent pontosan a vis major és mire vonatkozik? Vis maior esetben a szerződő fél ellenőrzési körén kívül esnek azok az események, amelyek a szerződésszegéssel okozott kárhoz vezettek. Tehát ha valamely szerződő fél nem képes teljesíteni szerződéses kötelezettségeit és ez által jogi értelemben szerződést szeg, ugyanakkor bizonyítja, hogy a „szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta”, akkor a szerződésszegő fél nem köteles megtéríteni a másik fél esetleges kárait. Konkrétabban az alábbi esetekben mentesülhet a koronavírusra hivatkozva az adott fél: Az adott körülmény a vírussal közvetlenül összefüggésbe hozható, megkötésének időpontjában a koronavírus-járvánnyal és annak a konkrét esetben felmerült következményeivel még nem lehetett számolni, következményei ésszerűen elvárható intézkedésekkel sem elháríthatóak, és az a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható. Ezen esetek jelenleg mind gyártói, eladói, és vevői oldalon is megjelenhetnek. 2020. március 24. Dr. Barta Anita autójogász